Székelykapuk

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készítette a Bakonysárkányért Alapítvány

Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk, Isten minket úgy segéljen! "

Az embernek dolga van a földön.

Álmodnia kell, hogy álma teljesülhessen. Hetedikes kisdiák voltam, amikor Fazekas István tanár úr mindenkit arra biztatott, hogy nevezze meg álmát. Amit most van szerencsém Önöknek átadni, egy tizenéves gyerek álmának része az Internet tolmácsolásában.

"Porból lettünk, de fából élünk" - mondja a zetelaki székely, s az "élet" bejáratát kapuval jelöli ki. Kapuval, amely fába faragott oklevél a sorsról, melyet Isten neki szánt: díszíti hagyománya szerint, festi a természetben található festékanyagokkal és keresztet vagy kopjafát állít befejezésként a galambdúcra, hite szerint.

Ismeretgazdagító böngészést kíván a Bakonysárkányért Alapítvány nevében a programfelelős: Székely Márton

Köszönjük, hogy munkánkat segítették!

Kovács Piroska néni könyveivel - Székelykapuk Máréfalván; Fába rót oklevelek; Örökségünk: a székelykapu - és szakértelmével;
Csergő Ferenc, édesapja Csergő Bálint: Az Udvarhely vidéki székelykapu, című könyvével;
Vofkori László tanár úr a székely falvak részletes bemutatásával;
Dávid Balázs, a kapcsolattartásban és a hiányzó fényképek pótlásával;
Székelyudvarhelyi Kulturális Egyesület a kapuácsolással kapcsolatos fényképekkel;

Álljon itt Sütő András írása - hálám jeléül feleségemnek - amelyben Máté Jánosnak,

feleségem nagytatájának állít emléket.

Ha nem modemes az Internet elérése, akkor bátran nézze meg a "Flash" oldalakat is: Salamon Péternek, a Bakonysárkányi Teleház rendszergazdájának köszönhetően.

Még az elején, koccintás közben váltottunk szót. Munka idején, a mezőn kérték föl beszédet tartani. Elek apónak ismerőse és lelkes híve volt.

Egyik mondatára némelyek a fejüket csóválták: tegye félre, nem használható. Elmondta nekem is, Domokos Gézának is. A magunk részéről ugyancsak fejcsóválva kérdeztük: miért ne lenne az a mondat „használható”? De mindjárt sor kerül rá. Először halljuk a szónokot.

Feldöccen az öreg a pódiumra, látja, hogy egyedül van, maga mellé int két legényt, két lányt, s ilyenformán, testőrséggel is ellátva, kezdi a beszédét mondani. Szabadon szól, lobogtatja a papírlapokat, szinte csodálkozik: hogyan kerültek azok a kezébe. Úgy beszél, mint egy Veres Péter, Elek apóhoz kapcsolódó emlékeit meghordozza a világirodalomban, s Tolsztojt, Goethét érintve, egy tűzbe hajított meséskönyve kapcsán Pompejit is szóba hozza, az olvasmányfitogtatás rossz mellékíze nélkül. Ő sem ragad meg a múltban; az ünnepelt példába kapaszkodva a holnaphoz keresi az utat. A föntebb említett, kifogás alá esett mondat nélkül persze.

Kérdem a végén: miért hallgatta el? „Mert csak helyeslés volt, intézkedés nem történt" - mondja. Halljuk még egyszer. Arról van szó, miszerint a székely, zivataros történelme folyamán, a kardot mindétig keze ügyében tartotta, s rohamra készen a lovat is az istállóban. Ebből támadt a félreértés. Javaslat formájában a rendezőség részéről azt az ellenvetést tették, hogy a kard is, ló is a figyelmet helytelen irányba terelné. S mivel a székely nemcsak konok, de makacsul hallgat is a szóra, Máté bácsi a kifogásolt hadiszerszámot lovastul lenyelte, meg se rezdült az ádámcsutkája.

De kérdő-tűnődő tekintetével együtt magam is megmerülök a múlt emlékei között. Hogyan is került itt szóba a kard és a ló?

Katonanép - mondjuk a székelységről, ha múltja kerül szóba. Nem hajlama, hanem sorsa tette azzá. A Kárpátok szorosai a tavaszi vadvizekkel együtt vándornépek folyvást megújuló hullámait zúdították rá már a XII. századtól kezdve. Besenyő, kun, tatár, török csapolta vérét, égette porrá, szinte szabályos időközönként, rendezett falvait. 1210-ben románokkal és szászokkal együtt küzd a betörő kunok ellen. Román stílusú templomait épp az idő tájt tették előszór földdel egyenlővé, midőn a Notre-Dame s a reimsi székesegyház befejezéséhez közeledett. 1236: újabb tatárjárásos esztendő: korabeli följegyzések szerint 180 000 a halottak száma. Lépjünk előbbre néhány századot, talán tisztul az ég, enyhül a hullabűz. 1658-ban a tatárok nem

kevesebb mint százezer székelyt hurcolnak rabságba. A nőket tízesével kötik össze a hajuknál fogva. Útközben rabszolgakereskedők vásárolják föl a javát: két tallér vagy két pár patkó egy személynek az ára. Cserei Mihály krónikájából értesülünk, hogy ötven évvel később pestisben pusztul el újabb százezer. Csóválja fejét a pápa: hát ezekből van még? Hányadszor jelentik már a dézsmaszedő papok, hogy „bonc pars Siculiae" füst és pernye, égetett hús, temetetlen halott! Tizedeli a külső ellenség, a kolera, a király, a gyermekhalandóság, János Zsigmond, Báthori István, Mária Terézia és 48-49, legszebb reménysége, melynek tüzébe fiaival együtt a harangjait is belehajítja; tizedeli a mindenkori összeesküvések egyetlen eredménye: a megtorlás. Ködbe veszett jogainak megszerzése végett a székely nem „itt valahol, ott valahol” bújt össze, miként Ady látta négyöt magyarunkat; a tízezres összeesküvés nála közepesnek számít. Az indulat is lagymatagnak, ha csak „el egészen az akasztófáig” taszítja s nem a felnégyeltetésig, a temesvári véres lakomáig, ahol vezérének húsát etetik föl vele. 1764-ig - amikor Siskovics báró Mádéfalván rendez siculicidiumot - tíz levert felkelését tartjuk számon. A kifejezés: siculicidium - magyarul székelygyilkolás - nem a szójáték kedvéért született; ennek a népnek a fő foglalkozása az volt, hogy öldösték. Dózsa fején a tüzes korona hetedízigleni bosszú volt visszamenőleg is, előlegként is a fiaknak, a tizenkét éves koruktól már hadkötelezetteknek, az akasztófára kijelölteknek: a Török Jánosoknak, Gálffy Mihályoknak Marosvásárhelyt, 1853-ban, és mind a többinek, az utánuk jövőknek.

Régi mondás: a székelynek két feje van. Egyiket mindig levághatták, ha jogaiért fegyverhez nyúlt. S mikor nem nyúlt? Másik mondás, hogy ha kell, puskaporrá válik. Bethlen Gábor leveleiben szerepel a testhalom kifejezés: székelyhalomnak is mondják. Tömegsír. 1706-ban, nagy puskaporínségben és katonai szorultságban Brassó mellett két ilyen halmot nyitottak föl; 13000 csontvázból őröltek-főztek salétromot, újabb megtorlást zúdítva saját fejükre.

Nem azért, hogy melldöngetve sírjunk a tárogatók mellett. A sok fertőzésre kiszabott szellemi elvonókúra után a székelységnek is meg kell tanulnia valóságos történelmét.