A kapuzábé (kapuláb, kapuoszlop)

Csergő Bálint

Kovács Piroska
A legfontosabb szerkezeti elemeket a kapzábék és a kapuszárnyak alkották. A székelykapunak három zábéja volt (van) és ennél fogva a hagyományos kapu kétosztatú. Az 1. és 2. zábé között van a gyalogbejáró, a 2. és 3. zábé köze alkotja a szekérbejárót. A zábékat soha sem állították talpakra, hanem földbe ásták, eltekintve az újabbaktól, amelyeket kő- vagy betonlábra állítanak. A zábé méreteit alsó végétől, a földbe ásott csutak hosszúsága és a föld felszínétől a tetőig terjedő hosszúság adta (350-400 cm). A gyalogkapu oszlopának mérete a csutak hosszúsága és az oszlop magassága (210-230 cm). A harmadik zábé a többivel azonos méretű. A nagykapuhoz már három olyan, azonos hosszúságú zábéra volt szükség, amelyeket felül megfelelő magasságban kapcsoltak egybe, hogy a magasabbra rakott jármű is áthaladhasson alatta.

A kapuzábékon, kapufélfákon (Huszka) háromféle helyhez kötött ornamentikát találunk. Első a talapzati rész, a két-háromrendű hornyolásig. A mintázat egy vaskosabb, kerek végű sziromlevelekből álló rozettából (Huszka) indul ki, felette félkörben levélfüzér húzódik. A rozetta felső feléből két inda tör fölfelé. Az indák között tulipán, csillagvirág tölti ki a teret. Néha ezt a talapzati mintát is levélfüzér, babérkoszorú zárja (Huszka)

Mai mestereink esküsznek, a szimmetria törvényére: centiről centire egyformának kell lennie. Ez igaz, tökéletes ácsszerkezet csak így jöhet létre, de a lábak díszítésénél nem feltétlenül alkalmazták. Ez adódhatott abból is, hogy a kapulábak szélessége nem mindig volt azonos. A mesterek a vaskosabb kapulábat nem faragták le csak azért, hogy azonos legyen a többivel. Középső lábnak tették és gazdagabban díszítették. Ha a kapun a három láb díszítését összevetjük, igen szembetűnő a szimmetria mellőzése, bár a kapulábak szélessége azonos. Az első és harmadik kapulábon két-két sor inda, a második lábon pedig három sor inda tör a magasba. Könnyen áttekinthetjük, miért van ez így. A szélesebb sor felmegy végig, a másik kettő eltér, a kis- és nagykapu kötésének dísze lesz belőle. Ugyanazon lábon sem azonos szélességűek.

A magyar jelképrendszernek egyik ősi szimbóluma az égigérő fa, világfa, életfa, tetejetlen fa, aminek ágai közt a Nap, a Hold, a csillagok, madarak láthatók. Ez a hatalmas fa ,,nemcsak a hiedelemmondák, nemcsak népmeséink sajátos eleme (...), hanem népi díszítőművészetünknek is.

DáM:  A kapukról leolvastuk azt, vagy május havában vagy áprilisban, tehát tavasszal állították fel, ami arra vall, hogy ezeket ők kalákában kellett kifaragják. Sokszor még azt is fel lehet fedezni, hogy a lábakra nem egyféle minta van rárakva, tehát azt jelenti, hogy többen is dolgoztak rajta. Miután elkészült, akkor elsáncolták a trágyalevet, s ezeket a faragott kapulábakot, s a kapuk minden porcikáját belerakták a trágyalébe, és otthagyták egy bizonyos ideig, több hónapig, s csak jövő tavaszszal szedték elé onnan, s ettől egy nagyon szép kávébarna színe lett, sötét színt kapott, s konzerválta a fát.

PF: Ez itt kétsoros inda, abba helyezkednek el a tulipánt, szekfű és kacs. Azonkívül a hármasan összenőtt levelek, az egész fölött a kapuzábénak a felső részén a pálmalevél.

Két oszlopos kapu: a korondi 1848-ból, a bögözi 1819-ből.
Létezett két zábéra épült, vagy később ilyenné alakított, egyosztatú székelykapu is, abban az esetben, ha a telek utcai frontja (a házon túli rész) keskeny volt, vagy pedig a nagy kapuszárny egy test, de rajta egy alacsonyabb és kisebb, külön is nyitható szárny volt. Ebben az esetben a nagykapuszárny egy nagyobb és egy kisebb testre oszlott. Az utóbbi a gyalogbejárásra szolgált. Ezekről a kapukról hiányzott a zábéköz. Szintén kivételesen fordult elő (Zetelakán, Szentegyházasfaluban) a két szomszédos telekre szolgáló, öt zábéra épült kettős, egy jobbos és egy balos nagy székelykapu is. Itt a középső (a 3.) zábé közös, a hatalmas kontyfa mind az öt zábét egybekapcsolta. A két gyalogbejáró a kapu két felén nyílott.

HJ: Szimmetrikus minták kerülnek a lábakra, mindig vesszük a felét, s akkor alul hagyunk egy hatvan centis részt, me most az újabb eljárások szerint nem tőkét faragnak az ácsok, s nem a fődbe állítsuk be a lábak ot, hanem itt is anyagot nyerünk azon keresztül, hogy az egész kapu cementbe van felállítva. Utána kezdjük szénnel, faszénnel felrajzolni a mintákot. Szabadkézzel rajzoljuk, sablont nem használunk, mert minden kapura más mintát tervezünk. Mindig az indát rajzoljuk fel legelőször, egy inda megy fel, azt vagy megnyújtjuk, vagy körkörösön több indát vezetünk a kapun fel. Akkor nekiállunk, leveleket is rajzolunk, ahová fér, az indából visszahajló szárakot rajzolunk, tulipánt, liliomot, lóheremintát, pajzs alakú mintát, és szépen kidíszítjük a kaput. Amikor látjuk, hogy elég gazdag a mintája és szép is, akkor nekiállunk és kezdjük faragni. Kétfelül szegélymintát hagyunk, egy-egy négy centis sávot, s arra külön szegélymintát faragunk, de ez már csak gravírozva van, ékvésővel képezzük ki.

Általában 40-60 év alatt, a talaj nedvességétől is függően a zábéláb és a csutak határvonala körül a földben a fa elkorhadt. A korhadás miatt a kapu elferdült vagy ki is dőlhetett. Ezért pótlábat kellett tenni. A kapuoszlop csutakjának a korhadt részét lefűrészelték. Egy 80-90 cm hosszú tőkét a megmaradt oszlophoz párosítottak. Végül két-három vaspánttal vagy átfúrva, nagy vas csavarszegekkel rögzítették a kötést. A pótlábat a leggyakrabban elülről, ritkábban az udvar felől kötötték az oszlophoz, mivel ott a kapuszárnyak sarokfái miatt nehezebb volt a munkálat. Előfordult a beékelt lábpótlás, amelyet ráklábazásnak neveztek.  Ma a székelykapuk többsége pótlábon áll, egyrészt koruk, másrészt az előbbiekben említett új megoldások következtében.